Itt egy újabb nap, amikor billentyűzetet ragadok. Mi is történt velem az utolsó bejegyzés óta? Hát először is:

  Végre, voltak szabadnapjaim. Igen, méghozzá kettő is. Illően, egymás mellé téve, mintha csak hétvége lenne. Tegnap és ma (szerda, csütörtök) végre továbbaludhattam reggel öt óránál! :) Azért persze nem üldögéltem otthon tétlenül.

  Szerdán reggel, a tradicionális, reggelihez való teából (persze szigorúan tejjel) és kekszből - a Norbi Update rendszer szerint is - elfogadható mennyiséget vettem magamhoz.  Majd miután mentálisan is felkészültnek (Boros - Bocskor műsorát meghallgatva) éreztük magunkat, Edit (egyik szobatársam) és Ági (szintén a lakásban lakik) kíséretében elindultunk lakbért fizetni. Mivel ezt magyarok adják ki persze, hogy le akartak húzni. Szabályaik szerint ugyanis én, mint új lakó, köteles lennék £15 regisztrációs díjat fizetni. Emellett £12 „kulcspénzt” (három kulcsért) és újabb £22 „nemtommianevepénzt” (takaróért párnáért huzattal és lepedőért), amiket persze távozáskor visszakapnék. Na, erre mondtuk, hogy köszi, kulcs nem kell, az előző lakó reám hagyta. Ugyanígy az ágyneműit is. Persze jött a szöveg, hogy ezektől szerződés szerint „sajnos” nem tudnak eltekinteni, aztán valahogy mégiscsak elég volt mindenért összesen £12! Na asszem’ nem kell ecsetelnem, hogy milyen nemzetiségűvel ne kezdj idekint! Erről ennyit.

  Ezen „rendkívül pozitív” élmény után egyből a munkaadó ügynökségem felé – IMPERIAL RECRUITMENT – vettem az irányt. Nem árt, ha ők is tudják az új címem. Meg aztán amíg nincs a kezemben az első egy-két fizetés-cetlim (payslip), addig csak tőlük számíthatok olyan igazolásra ami a kinti bankszámlanyitáshoz kell. Odaérve triplán meglepődtem. Először is alig voltak kérlelő tekintetű álláskeresők a gyóntatószékekben. Másodszor, amint beléptem, már kérdezték is, hogy „What can I do for You?”. Harmadszor, két perc múlva már, mint a munkaadójával elégedett alkalmazott távozhattam az irodából. Azt már csak a negyedik, ráadás, hogy - előzetes várakozásaimat is felülmúlva – értettem mindent, amit mondtak és – fogjuk rá – helyesen válaszolgattam is. Egy hét után! It’s great! Tehát ezt az ügynökséget eddig szeressük!

  A városban lévő távolságok és az 1. zóna „villám” közlekedésének köszönhetően – képzeld el a bp-i csúcsforgalmat, csak teleszórva még emeletes buszokkal – már délután fél kettő (otthoni idő szerint fél három) volt. Ekkor úgy döntöttem, hogy ideje meglátogatnom délen hagyott unokatesómat és a körülötte élőket. Ez az út is majd két óra után ért véget. Volt egy kis örömködés – főleg nálam -, beszélgetés, majd este 11-kor indultam is „haza”. Erről jut eszembe, itt a főbb járatok 24 órásak. :)

Azért csináltam pár képet is napközben a telefonnal.

A mai (csütörtöki) napom reggel kilencig, a teával bezárólag a tegnapi naphoz hasonlóan indult. Böngésztem az álláshirdetéseket, a következő lépcsőhöz vezető telefonszám után kutatva. Mondjuk abból itt - hazánkkal ellentétben - van bőven.

És csináltam pár képet a lakásról is.

Az időjárással kapcsolatos kérdésekre pedig azt tudom mondani, hogy „Londoni”! Sőt! Hétfőtől szerdáig olyan hideg volt, hogy délelőtt látszott a leheletem. Ehhez társult sok eső és szél is! Hát nem nagyszerű. Aztán pár óra múlva örülünk, hogy kisütött a nap, aztán amikor újabb egy óra múlva kinézünk az ablakon, megint vizes minden. Hát ilyen. Persze ma már a hideg és a szél eltűnt, csak menetrendszerűen visszatérő eső jött néha.

Mivel két napot nem dolgoztam, így Katuskáról sem tudok fejleményekkel szolgálni. Sorry!

Befejezéséül mai pihenőnapomnak pedig közösen a lakótársakkal megnéztük az Artúr És A Villangók című „mesét”!

Itt a vége fuss el véle… Aki nem hiszi járjon utánam… (előtte azért szóljon, hogy jön!)