Folytatom ott, ahol legutóbb abbahagytam…

 Adva volt egy vendéglátás-ügyileg nagyon „nem bizi” augusztus – ami még itt is tart, azért nem akkora az időzónák közötti különbség. :) Találnom kellett valami megoldást, illetve találnunk, de erre utána térek ki. Hallomásból szerzett információk alapján elindultunk egy – számunkra – új ügynökséghez. Lakhelyemtől nem is olyan messze van – busszal 20 percre – a központjuk. A neve pedig a sokatmondó First Call.

 Olyasféle munkákra közvetítenek ki, mint otthon egy Meló-Diák. Gyárak, áruházak, boltok, nyomdák meg ilyesmik. Megérkeztünk tehát kedden reggel regisztrálás céljából. Olyan jól sikerült, hogy estére már munkát is adtak. Mégpedig egy pékségbe, ami tömegközlekedéssel – silver link – egy órányira van otthonról.

Pékség, kenyérgyár, sütöde, ki minek hívja.

 Az estére inkább azt jelentette, hogy éjszakára. Munkaidőnk 22:30-től 6:30-ig tartott és tart máig is. Az első nap –éj – után picit éreztük, hogy mégsem olyan nehéz az a pincér meló, de hát csináltam már nehezebbet is. Sőt, az itteni órabér pont egy tizedéért véstem a téglafalat is otthon. Igaz, nem sokáig. Na mindegy… Második nap – éjjel – már minden „rutinosan” ment. A hosszú nehéz tálcák emelgetését hamar megszoktuk. Itt is leginkább abban fárad el az ember, hogy végigállja a nyolc órát. Végül is, mint mindenhol. A feladat kétféle volt. Vagy hagymával és feketeborssal kellett beszórni a „bagetteket vagy miket”, vagy az ezekkel telerakott tálcákat raktuk kocsira.

 Azért írom, hogy volt, mert a múlt héten új feladatot találtak ki. Egy nagy gép mellé állítottak, ami a mindenféle magokkal meghintendő formakenyereket még kis „tészta-csuta” formájában köpködte magából.  Ezeknek kellett gyorsan az egyik felét vízbe mártani és az aktuális magfajtába dobni. Gyorsan, mert már köpte is a következőt. Na ezt képzeld el nyolc órában. Woáhhh…

 Kíváncsi vagyok, mi lehet még ennél is jobb, amire tuti megtalálnak… na mindegy…

 Ígértem, hogy kifejtem, hogy ki az a másodmagam, akire az elején utaltam. Van itt egy nagyon jó arc Szlovákiai Magyar srác. Nem is srác, már idősebb annál, otthon biológia-tanár. Tehát a Ladislav – Laci –, akivel még egy pincérkedés alkalmával ismerkedtem meg. Egy külön élmény hallgatni, ahogy beszél. Nagyon jó! Mintha a Szlovákiában használt nyelv mentes lenne a sok jövevény, modern szavaktól. Szóval vele lazulok idekint.

 Róla jut eszembe, hogy két-három hét alatt, még az első – Copthorne Tara – hotelemből lett egy mondhatom, hogy jó barátom idekint. Illik őt is megemlítenem. Végh Zoltán, „történelem-professzor”. Ha nem vigyázok, egyszer kellemetlenül összepisilem magam rajta, olyan gyilkos humora van. Nagyon érdekes emberke ő is.

 Ő megmaradt az első munkahelyen. Azért még próbálunk összefutni olykor. Pölö legutóbb a neki fekvő görög történelem megtekintése után a British Múzeumban, a múlt héten elmentünk a UK legnagyobb mozivásznát magában rejtő IMax Cinemaba!

 Persze a film ugye az országban élőkhöz hasonlóan angolul „beszélt”, ezt azonban úgy védtük ki, hogy olyat választottunk, amelyben a szöveg nem sokat számít. Egy dinoszauruszokról szóló film lett a nyertes. És ami a lényeg, 3D-s! Nem nagyon nézett ki jól ekkora vásznon. Áááá!!!

No, mára ennyit! Legközelebb a hétvégi kirándulásról is beszámolok.