Kezdjük talán a vasárnappal. Újra összefutottam Gáborékkal és építő jelleggel elindultunk egy itteni „Józsefvárosi Piacra”, a New Covent Garden Marketre. Hogy milyen volt? Hááát… Szerintem egy nagy „putri” volt az egész. De most komolyan. A fent említett VIII. kerületi helyen háromszor nagyobb a tisztaság és az áruk minőségében is simán nyerné a versenyt ezzel szemben. Egy olyan dolgot sem találtam, amit inkább itt vettem volna meg, mint egy boltban, feltehetőleg drágábban. Pont olyan volt, mint a Pécsi Vásárnak azon része, ahol a „kihoztam eladni amiket otthon találtam a padláson” dolgokat árulják szőnyegről. Na jó, itt nem szőnyegről ment és talán 50 méterenként tényleg volt olyan is, ami megállta a helyét, de az meg engem nem érdekelt. Viszonylag ritkán használok nagy szappanbuborék-húzó keretet meg hasonló, „kurvára megéri” dolgokat. Persze azért élveztem. Egy itteni néprajzosnak ez maga a Kánaán. Vittem fotoapparatot is, de tekintettel az piacon előforduló arcokra és tekintetükre, nem használtam annyiszor, mint szerettem volna. Azért így is készült pár kép.
Ezen folklór élmény után, késő délután, egy hirtelen ötlettől vezérelve meghódítottuk a volt lakhelyemhez közeli kosárlabdapályát. Az idevágó klasszikus film címét annak idején mégiscsak jó érzékkel fordították eleink, ugyanis továbbra is igaz, „A fehér ember nem tud zsákolni!”. Azért megmutattuk a helyi (csodálkozó tekintetű) fekáknak! Erről talán elég is ennyi, szerencsére kép sem készült róla(m)!
Viszont engedve a többfrontos nyomásnak, képek készültek unokatestvéremről és párjáról,
valamint jelenlegi szobatársaimról is!
Persze könnyen ugrálhattam , mivel hétfőn „offos” voltam. Gondoltam, végre bejárom a nevezetességeket, meg csinálok képeket, közben elintézek ezt-azt. Azt hiszem meséltem már az itteni legbelvárosibb, csúcsidei forgalomról. Na ezen a napon hozzá tudtak még adni egy kicsit. Így bizony a délelőtt folyamán összesen egy bankszámlát sikerült nyitnom és ezt gyorsan az ügynökségem tudomására is hoztam. Így már semmi sem állhat a pénz útjába! Újra és újra meglepődöm, ha megértem, amit egy brit mond és a bankban is így volt ez. Már csak beszélni kéne tudnom ilyen harcsa szájállással, viccbéli Jean arckifejezéssel, félig hátrahúzott nyelvvel és Psota Irénhez közelítő, csak férfihangon. De mindegy, a lényeg, hogy lett egy jó kis Lloyds TSB által kiadott Silver kártyám.
Azért persze délután járkáltam egy kicsit a fényképezőgéppel, de már nem volt meg a reggeli lendületem. Lássuk inkább a képeket.
Aztán siettem is haza, mivel itt még mosni is nekem kell magamra. Jó, igaz, a mosógép megtette helyettem.
A mai (keddi) nap már újra egy „very-very busy” reggeliztetéssel kezdődött. Már egyre rutinszerűbb. Szerencsére. És halljatok csodát, Katuska angyali mosollyal az arcán bejelentette, hogy vett angolkönyvet és ma neki is áll tanulni. Igazság szerint ennyi a fejlemény vele kapcsolatban… Legközelebb lefotózom őt is!
A holnapi nap még bizibb lesz, mivel a reggelin kívül egy esti banqueting is rám vár! Hurrá…
