I'm an alien, I'm a legal alien...

Folytatom ott, ahol legutóbb abbahagytam…

 Adva volt egy vendéglátás-ügyileg nagyon „nem bizi” augusztus – ami még itt is tart, azért nem akkora az időzónák közötti különbség. :) Találnom kellett valami megoldást, illetve találnunk, de erre utána térek ki. Hallomásból szerzett információk alapján elindultunk egy – számunkra – új ügynökséghez. Lakhelyemtől nem is olyan messze van – busszal 20 percre – a központjuk. A neve pedig a sokatmondó First Call.

 Olyasféle munkákra közvetítenek ki, mint otthon egy Meló-Diák. Gyárak, áruházak, boltok, nyomdák meg ilyesmik. Megérkeztünk tehát kedden reggel regisztrálás céljából. Olyan jól sikerült, hogy estére már munkát is adtak. Mégpedig egy pékségbe, ami tömegközlekedéssel – silver link – egy órányira van otthonról.

Pékség, kenyérgyár, sütöde, ki minek hívja.

 Az estére inkább azt jelentette, hogy éjszakára. Munkaidőnk 22:30-től 6:30-ig tartott és tart máig is. Az első nap –éj – után picit éreztük, hogy mégsem olyan nehéz az a pincér meló, de hát csináltam már nehezebbet is. Sőt, az itteni órabér pont egy tizedéért véstem a téglafalat is otthon. Igaz, nem sokáig. Na mindegy… Második nap – éjjel – már minden „rutinosan” ment. A hosszú nehéz tálcák emelgetését hamar megszoktuk. Itt is leginkább abban fárad el az ember, hogy végigállja a nyolc órát. Végül is, mint mindenhol. A feladat kétféle volt. Vagy hagymával és feketeborssal kellett beszórni a „bagetteket vagy miket”, vagy az ezekkel telerakott tálcákat raktuk kocsira.

 Azért írom, hogy volt, mert a múlt héten új feladatot találtak ki. Egy nagy gép mellé állítottak, ami a mindenféle magokkal meghintendő formakenyereket még kis „tészta-csuta” formájában köpködte magából.  Ezeknek kellett gyorsan az egyik felét vízbe mártani és az aktuális magfajtába dobni. Gyorsan, mert már köpte is a következőt. Na ezt képzeld el nyolc órában. Woáhhh…

 Kíváncsi vagyok, mi lehet még ennél is jobb, amire tuti megtalálnak… na mindegy…

 Ígértem, hogy kifejtem, hogy ki az a másodmagam, akire az elején utaltam. Van itt egy nagyon jó arc Szlovákiai Magyar srác. Nem is srác, már idősebb annál, otthon biológia-tanár. Tehát a Ladislav – Laci –, akivel még egy pincérkedés alkalmával ismerkedtem meg. Egy külön élmény hallgatni, ahogy beszél. Nagyon jó! Mintha a Szlovákiában használt nyelv mentes lenne a sok jövevény, modern szavaktól. Szóval vele lazulok idekint.

 Róla jut eszembe, hogy két-három hét alatt, még az első – Copthorne Tara – hotelemből lett egy mondhatom, hogy jó barátom idekint. Illik őt is megemlítenem. Végh Zoltán, „történelem-professzor”. Ha nem vigyázok, egyszer kellemetlenül összepisilem magam rajta, olyan gyilkos humora van. Nagyon érdekes emberke ő is.

 Ő megmaradt az első munkahelyen. Azért még próbálunk összefutni olykor. Pölö legutóbb a neki fekvő görög történelem megtekintése után a British Múzeumban, a múlt héten elmentünk a UK legnagyobb mozivásznát magában rejtő IMax Cinemaba!

 Persze a film ugye az országban élőkhöz hasonlóan angolul „beszélt”, ezt azonban úgy védtük ki, hogy olyat választottunk, amelyben a szöveg nem sokat számít. Egy dinoszauruszokról szóló film lett a nyertes. És ami a lényeg, 3D-s! Nem nagyon nézett ki jól ekkora vásznon. Áááá!!!

No, mára ennyit! Legközelebb a hétvégi kirándulásról is beszámolok.

 No igen, tartozom egy-két dologgal. Elsőként talán egy, az elnézéseteket kérő esdekléssel, de mégis:

 Bocsi, hogy nem kérek bocsit, mert volt dolgom. nem is kevés…

 Tehát! Úgy emlékszem, hogy írtam már róla, de biztos, ami „hó’t ziher”. Angliában, főleg itt, Londonban,  a vendéglátás milyensége felosztható busy (nagyon sok munkát adó) és nem busy (nem bizi) időszakokra. Ezzel egyenes arányosságban áll az is, hogy az ügynökség, esetünkben az Imperial, mennyi munkával lát el. Nos, hát a júliusi élménybeszámolók hiánya a fent említett busy időszakban kapott kevés szabadidő okozata. Főleg, hogy ami volt, azt is angolórákra vagy lehetőleg minél több ismeretség (és általuk lehetőségek) megszerzésére fordítottam.

Hilton London Docklands

265 Rotherhithe Street

 Igen, ahogy gondoljátok, nem egy utolsó kis panzió. Mindjárt az elején éreztették, hogy most nem akárhová megy az ember, mivel a saját, Hilton-kisbuszuk vitt oda. Először egy szokásos „nagyfejűek konferenciája” alatt és után kellett a terem asztalait megszabadítani az üres csészéktől, ásványvizes palackoktól, összegyűrt szalvétáktól és a szeméttől. A jó falat csak este következett. Ugyanis nem egy szokványos vacsorát kellett levezényelni, hanem egy partyra készültünk elő. Mint később kiderült, egy végzős gimis osztálynak rendezték. Nem tudom, hogy itt hogy hívják, de az otthoni bankett megfelelője. Csak kicsit más a körítés. Ehhe-ehhe!

Erről jut eszembe, hogy utána még több ilyen „gimi-partyn” is voltam és mindenkinek üzenem, hogy felejtse el, hogy itt alig él szép nő/lány! Az is igaz, hogy valamilyen vérkeveredés elengedhetetlen, a tiszta angol fajtából tényleg a fehér holló gyakoriságával vetekszik a szépség külsődleges jegyeit hordozó egyén. A lényeg, hogy nagyon sok szép hölgy van itt is. Még ha nem is aboriginalok!

380 High Street Kensington

 Ó igen, ez is egy nem kevésbé puccos vendéglátó egység. Itt egy alapnak mondható vacsora kiszolgálása volt várható. Egy asztalnál tíz teríték, középen háromágú gyertyatartó, kenyereskosár, kétféle vörös- és fehérbor, nulla- és ötbubis ásványvíz. Persze minden evőeszköz és ami fémből van csillog. Egy ilyen asztal és a széria tíz ember az én dolgom egy ilyen vacsin. Mikor leülnek egyből „Good evening Sir/Madam” és az ölükbe pottyantom a hófehér szalvétát. Kérdezés nélkül megtöltöm a vizespoharakat is. Amelyik akar reklamál, hogy ő „menteset” kérne. Ezután mindenki be a konyhába és a párommal, akié a szomszéd asztal, három-négyesével kihozzuk a tányérra készített előételeket. Többnyire valamilyen saláta. Újabb kör, most a fehérbort kezdem el töltögetni. Aki nem kér, most is szól. Várunk, esznek, várunk, isznak. Mikor készen vannak és a „szupervigyortól” is megkaptuk a félreérthetetlen kézjelet, megyünk leszedni (clear) az első fogás maradékát, ismét párban. Egy embernek öt tányért kell tudnia maradékostól és evőeszközöstől elhoznia. Azaz, két kör alatt végeznünk kell mindkettőnk asztalával. Az előételhez hasonlóan max. hat kör alatt kihozzuk a főételeket is. Ehhez már a vörösborral szaladok körbe. Várunk, esznek, isznak, kézjel és jöhet újból a „clear”. Ekkor jöhetnek a desszertek. Ha ennek a maradékát is bevittük a konyhacocának vagy az érintetleneket elpusztítottuk, akkor jöhet a kávé, tea és a csokidesszertecskék. Nem tudom, hogy hogyan kell írni, de úgy mondjuk, hogy „pötifór”. Ha ez is megvan, akkor megyünk, hadd bulizzanak a takarításra már elég a saját staffjuk is. Na ilyen egy alap vacsora.

London Hilton Park Lane

 Erről a helyről azt kell tudni, hogy pont akkor voltam itt reggeliztetni és ebédeltetni, amikor azt a két bombát találták két különböző autóban. Persze, hogy a délutáni autó pont egy, a hotel közelében lévő parkolóháznál állt. Még szerencse, hogy végül nem robbant. Szerintem csak azért nem,mert én is ott voltam és nem akarták, hogy ne tudjak többet írni a blogomba. Üröm az örömben, hogy cserébe nem keveset gyalogolhattam egy működő buszmegállóig, mivel egy jó nagy területet lezártak a történtek miatt.

Grosvenor House London

 Innen kicsit vegyes érzetűek az emlékeim. Sok új dolgot tanultam itt, köztük a „Silver-Service” rejtelmeit is. Ez is egy általában vacsorák alkalmazott módszer. A vacsora minden része hasonlóan zajlik az „alap” kivitelhez, kivéve a főétel (main course) szervírozását. Itt is párban dolgozunk. Először én kiviszek 10 előmelegített, hófehér tányért a vendégek elé. Jön a párom egyik kezében egy nagy, húsokkal teli kerámiatállal. A másik kezében (kinai pálcikákhoz hasonlóan) egy kanalat és egy villát fog. Így egyenként osztja ki őket. Mögötte jövök én hasonlóképpen a zöldségekkel, körettel, majd ugyanezt eljátsszuk az ő asztalánál is. Itt három estén is dolgoztam, ám mindhárom vacsorára képesek voltak a négy óra helyett csak 3,5-et elszámolni. Na itt törtek elő belőlem a vegyes érzelmek. Szerintetek voltam ott azóta?...

Novotel London Tower Bridge

10 Pepys Street

 

London Marriott Hotel Regents Park

128 King Henrys Road

Holiday Inn London-Brentford Lock

High Street Brentford

Ezeken a helyeken nem volt semmi érdekes . Reggelik, ebédek és vacsorák…

The International Britannia Hotel

 Itt éreztem magam a legjobban. Többször is voltam itt vacsorák alkalmával. London ezen részén vannak a csilli-villi üvegépületek, felhőkarcolók, magas irodaházak és a legmodernebb vonataik. Ha valaki látta a 28 héttel később c. filmet, az nagyrészt ezen a részen játszódik. Kár, hogy nekem kicsit messze van. Metrókkal és az említett vonattal is másfél óra. Tudom, busszal ez megszokott szintidő. Itt mindig nyugisabb volt a tempó. Egyik alkalommal a legirigyeltebb melót, a ruhatárat kaptam. Egész este négy kabátra vigyáztam. :) A legutóbbi alkalommal a bárban segédkeztem. Ezek után a Menedzser, Eric, megkérdezte, hogy szeretek-e a bárban dolgozni. Mondtam, hogy igen. Erre azt ajánlotta, hogy ha szeretném, akkor többször direkt engem fog kérni az ügynökségtől, betanít és egy idő után át is venne oda. No ez még jól jöhet, csak most közbeszólt a nagyon nem bizi augusztus.

Hush Restaurant

8 Lancashire Court

 Az időben legutóbbit hagytam a végére. Ez nem is hotel, inkább egy bár/étterem. Illetve én a bár részen dolgoztam egy hetet. Nagyon laza és jó kis hely volt. Vacsorák voltak, de inkább party jellegűek. Hangos, jó kis zene, DJ meg minden, ami kell. A Főnököt szintén Richárdnak hívták. Később kiderült, hogy nem csak én látom úgy, hanem tényleg meleg. Mondjuk nem is csinált titkot belőle. Szerencsére nem volt vészes, az az „aranyos kis buzi” volt ő. Legalábbis így jellemezte az egyik magyar srác, aki ott dolgozott már egy éve. És tényleg. Nem volt vele baj, jófej volt. A Hush bár egy marokkói stílusban berendezett és ilyen ételt is kínáló hely volt. Finomak voltak. Jó volt itt is.

Végül most pedig elérkezett az augusztus, ami nagyon nincs tele vendéglátós munkával. De megoldottuk! Erről legközelebb…